A kőbányai polgármesterrel találkoztunk

D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármesterrel találkoztunk.






A Kerékpárosklub célja, hogy helyben is elősegítsük az élhető, kerékpárbarát környezet megvalósítását, ezért igyekszünk aktív partneri viszonyt teremteni a helyi önkormányzatokkal.

D. Kovács Róbert Antal polgármester vendégei voltunk Balla Tamással (Kőbányai bringás csoport) szeptember 11-én a Kőbányai Polgármesteri Hivatalban. Azért kezdeményeztük a találkozót, hogy megbeszéljük, hogyan működhetünk együtt az önkormányzattal szemléletformálás, programszervezés, a kerékpáros közlekedés népszerűsítése és fejlesztése érdekében. A Kőbányai bringás mozgalom már számos programot megvalósított a kerületben, amelyben a kőbányai önkormányzat partner volt, most igyekszünk az eddigi együttműködést szorosabbá, még hatékonyabbá tenni, hogy jobb legyen bringával közlekedni Kőbányán.

A megbeszélésen szó esett többek között a pár éven belül épülő Rákos-patak menti kerékpárútról, a helyi kerékpárbarát fejlesztésekről és a lakossági szemléletformáló, közösségfejlesztő programokról.

Sok célunk van, amit szeretnénk elérni, ezért bízunk benne, hogy több év szünet után előremutató közös munkába kezdhetünk a X. kerületben. Bringára fel! 🚲