Az I bike Budapest és a kelet-pesti csillagtúra képekben


Fotó: Bereczky Brandon
Fotó: Pozsonyi Roland

Több mint százan tekertünk együtt a 10., 16., 17. kerületből az I bike Budapest bringás felvonulás rajtjára. Köszi, hogy eljöttetek, nagy élmény volt, mint mindig! 
 

Bringás városnézés a Föld napján


Városnéző bicajtúrát szerveztünk zuglói diákoknak és más érdeklődőknek a Zuglói Ifjúsági Centrummal (ZIC) a Föld napján, április 22-én. A túra során az Andrássy út és a Városliget környékét jártuk be. Jónás András, a ZIC munkatársa idegenvezetést tartott, sok érdekességet megtudhattunk a környék nevezetességeiről és kevésbé ismert épületeiről, helyszíneiről egyaránt. A túra végén a résztvevők ajándékot kaptak.
 

"Budapest kerékpáros paradicsoma" - A XVI. kerület terveiről ír a Kerékagy


"A XVI. kerületben megértették, mi a kerékpárbarát város lényege. – mondta még tavaly nyáron a Kerékpárosklub közelmúltban elhunyt elnöke, László János. Vagyis azt, hogy nem kell mindenhova bringás infra, egy kertvárosban az a legjobb, ha olyan az autóforgalom, hogy biztonságban kerekezhet mindenki." - írja a Kerékagy. Az Index kerékpáros blogja szerint a Kertváros évek óta fejleszt, és most félmilliárdos programot indít. A koncepció célja, hogy 2019-ig „kerékpárosbarát településsé” váljon a városrész.

Tekerjünk közösen az I BIKE BUDAPEST felvonulásra a 10., 16., 17. kerületből!



Április 23-án I bike Budapest! Tekerjünk közösen a bringás felvonulásra Kőbányáról, Mátyásföldről és Rákosmentéről!

Egy közép-európai városnéző túra tapasztalatai

A belvárosban a kerékpárost az úttestre tették! Vajon miért?
Még látszódik az eredeti felfestés...
Még február végén volt alkalmam egy Bamberg - České Budějovice túrán részt vennem. Sokáig gondoltam, nem írok róla, mivel fő apropója nem a biciklizés volt (hanem a sörkóstolás :-) ). Így egész idő alatt mondhatni autós és gyalogos voltam. Kibújni azonban nem tudtam a bőrömből, és a kerékpározást is figyeltem. 
Most, hogy Tarlós István főpolgármester irányváltoztatásba kezdett, úgy éreztem, igazán aktuális leírnom a tapasztalataimat, mert a két városon egy dolog látszott. Másképp gondolkoznak a közlekedésről!

Csömör polgármesterével egyeztettünk kerékpárosbarát fejlesztési tervekről


Fábri Istvánnal, Csömör polgármesterével egyeztettünk a település kerékpárosbarát fejlesztési terveiről. Csömört és a XVI. kerületet ma nehezen bringázható, nagy forgalmú felüljárók választják el egymástól, ezek kerékpárosbarát átalakítása kiemelt cél. A településen belüli kerékpárosbarát fejlesztések mellett Csömör kezdeményezi a környező településekkel való kerékpáros kapcsolatok fejlesztését, a szabadidős kerékpározás népszerűsítését Kistarcsa, Kerepes, Mogyoród, Fót felé. Jó hír, hogy a József Attila utca, illetve a XVI. kerületi oldalon a Suba utca közvilágításának fejlesztéséről döntés született, így az alumínium hidat hamarosan kivilágított úton lehet majd megközelíteni. 

Iskolai közlekedésbiztonsági programról egyeztettünk a XVI. kerületi Rendőrkapitányságon


Iskolai közlekedés-biztonsági programról egyeztettünk a XVI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársaival március 31-én. A programötletet ifj. Mizsei László képviselő, a Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság elnöke kezdeményezte, amelynek célja a közlekedési szabályokra és közlekedésbiztonságra vonatkozó ismeretek átadásán felül a kerékpározás népszerűsítése 12 év körüli gyerekek körében.