Együtt tekertünk az utolsó Critical Massra


Április 20-án a kelet-pesti kerületekből együtt tekertünk el az utolsó nagy Critical Mass felvonulásra, szerencsére ragyogó időben és remek hangulatban. A rákosmenti, kertvárosi és kőbányai bringásokkal a Gyakorló közben gyűltünk össze, innen közösen mentünk tovább a CM startra rendőri kísérettel. Ekkor már hatalmasra duzzadt a csapat, kb. 130-ra becsültük a létszámot, ami csak tovább nőtt, miután a Dózsa György úton spontán becsatlakozott a menetbe egy csomó CM-re tartó bringás. 

Kelet-pesti csillagtúra az utolsó Critical Mass-ra



Április 20-án utoljára emelhetünk bringát a világ legnagyobb kerékpáros demonstrációján, a budapesti Critical Mass felvonuláson. Hogy minél többen és persze közösen tekerjünk el a CM-re, a Magyar Kerékpárosklub Kelet-Pesti Területi Szervezetével idén is csillagtúrát szervezünk a X., XVI. és XVII. kerületekből.










 

Bringa- és virágvásár az Erzsébet-ligetben

Bringa- és virágvásárral egybekötött Kincses Ligetet rendeznek április 14-én, vasárnap 9 és 14 óra között a Kertvárosban, újra a régi helyszínen, vagyis az Erzsébetligeti Színháznál. A Kertvárosi Bolhaságok aktuális vásárán lehetőségünk lesz kerékpár vásárlására, szervizelésére és felújítására egyaránt, de a tavaszi kertészkedés kellékeit is beszerezhetjük.

Javuló kátyúhelyzet: tömködik a lyukakat a Rákosi úton

Konszolidálódik a kátyúhelyzet a Rákosi úton! A hétvégén láttam, hogy elkezdték befoltozni a vízelvezetőknél a lyukakat.

Rákosmente-Belváros közlekedési kisokos biciklis ingázóknak

Balázs Márton olvasónktól kaptuk ezt az igen részletes és szórakoztatóan informatív útvonalajánlót és bringás közlekedési kisokost, amely a rákosmenti bicajosoknak segít a belváros megközelítésében, számos alternatív útvonalat bemutatva. A weboldal az alábbi linken érhető el:

 

[Programajánló] I. Csömöri Bringafesztivál

Még el sem múlt igazán a tél, Csömör már most készülődik a nagyszabású nyári bringás rendezvényére. A Csömöri Bringafesztivál június 29-30-án lesz, amely rengeteg szabadidős programot kínál, és a települések közti kerékpáros közlekedés fejlesztésének fontosságára hívja fel a figyelmet (hmm, ennek tudomásul vétele rá is fér Csömörre).




Gyilkos kátyúk a Rákosi úton

Viszonylag ritkán szoktam járni a Rákosi fele, a minap viszont többször megfordultam arra, és nehéz lett volna nem észrevenni, hogy az út valóságos kátyúrezervátummá vált. Csaknem kivétel nélkül megsüllyedt a burkolat a vízelvezető rácsoknál, és durva kátyúk keletkeztek, amelyek pont a kerékpárosok nyomvonalába esnek. Rommá van törve az út, annak ellenére, hogy - nem emlékszem, pontosan melyik évben, de - a burkolatot a közelmúltban újították fel. Vigyázzatok, ha arra jártok, és ne szégyelljetek beljebb húzódni, amíg ki nem javítják (merem remélni).

Több kép a továbbra kattintva.

[Sajtószemle] Költségvetésben a Szilas-patak menti kerékpárút




(forrás: Helyi Hírek)

A Szilas-patak völgyének rehabilitációja a kerület régóta dédelgetett terve. Most már úgy néz ki, hogy az engedélyeket meg fogják adni, és megépülhet a patak menti kerékpárút valamint a szabadidőparkok - nyilatkozta Kovács Péter polgármester (a videóban 4:00-nál).

A videóban (és fent) látható kép egy tavaly tavaszi túránkon készült. Állásfoglalásunk a patak völgyének rendbetételével és a kerékpárúttal kapcsolatban itt olvasható.


Javuló hóhelyzet?

Ma egészen meglepődtem a Veres Péter úti kerékpárút hómentességén. Csoda történt vagy bevált a Kerékpárosklub új kampánya?


Bringázás és közlekedés Máltán, a lovagok (vagy inkább az autók) szigetén

Ősszel egy ösztöndíjprogramnak köszönhetően Máltán dolgozhattam két hónapot, és ez idő alatt bringás geek lévén volt alkalmam bőven megfigyelni az apró szigetország közlekedését, különös tekintettel persze a biciklis életre. Nos, ha Andor osztrák-német-holland túrája pozitív példákkal van tele, akkor Málta ennek a totális ellentéte.