A következő címkéjű bejegyzések mutatása: M0. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: M0. Összes bejegyzés megjelenítése

Már nem csak autóval járható a csömöri Major úti M0-ás felüljáró


Régóta várt fejlesztés készült el Csömörön. 2008-as átadása óta az M0-ás keleti szakasza nem kis gondot okozott az arra nem gépjárművel közlekedőknek. Most szerencsére ez a helyzet megszűnt, ám az utólagos "gondolkodásnak" hála tökéletes megoldás már nem születhetett. Ezért is lenne fontos, hogy a bringautat ne legyen kötelező használni, és erre az autóvezetők figyelmét is felhívják.


Bejártuk a csömöri határt - Párbeszéd indult Csömör és a XVI. kerület között

Fábri István csömöri polgármester régóta hangsúlyozza a települések közötti kerékpározás feltételeinek javítását - a 2013 óta megrendezett Csömöri Bringafesztiválnak pont ez az üzenete. Ennek szellemében május 15-én sikerült összehozni egy olyan kerékpáros bejárást, amelyen Csömör és Budapest XVI. kerülete közötti kerékpáros kapcsolatok fejlesztési lehetőségeit vizsgáltuk meg. A bejáráson részt vett Fábri István, Csömör polgármestere, Antalóczy Csaba, Árpádföld önkormányzati képviselője és kerékpáros aktivista, Radics Miklós, a Magyar Kerékpárosklub közlekedésmérnöke és a Magyar Kerékpárosklub Kelet-Pesti Területi Szervezetének képviseletében jelen blog szerkesztői, Csanádi György és Stankovics Andor.


A bejárás szükségességét azért tartottam fontosnak, hogy elinduljon egy olyan együttműködés Csömör és a XVI. kerület illetékesei között, ami elősegíti a gyalogos és bicajos közlekedés fejlődését a települések között.

Kompromisszumos megoldási javaslat a csömöri felüljárókra

Nem egyszerű a helyzet a csömöri felüljárókkal kapcsolatban. Az M0-ás 2008-as forgalomba helyezését követően nagy vihart kavart, hogy az akkori önkormányzat se járdát, se kerékpáros infrastruktúrát nem tervezett az új felüljárókra. 2010 óta az akkori tüntetéseket szervező Csömöri Civil Egyesület vezeti az önkormányzatot, és az ő követelésük hatására megépült járdákra akarják ráterelni a bicajosokat. Az, hogy nem csupán autókban gondolkodnak, mindenképp üdvözlendő, ám az ő általuk preferált gyalog-bringaút több konfliktusforrást is tartalmaz.

Jó pár felemás sikerű próbálkozásom ellenére nem adom fel, mert továbbra is úgy gondolom, hogy van olyan megoldás, ami ideális lenne rutinos és kezdő biciklizőknek és gyerekeknek is. Az alábbi képeken is jól látszik, hogy mennyire keskeny helyre akarják a bicajosokat terelni, egymással szemben aligha fognak elférni. Jelen esetben a Major utcai bringaút sajnos már félig-meddig megépült, azon már változtatni nem lehet, azonban a Szabadság útnál még van esély szerintem jó kompromisszumra.

A Major úti felüljáró mérése 2014 tavaszán, mert nem is láttuk a helyszínt! :-)

Csömör 2.0, avagy beindultak a bicajos fejlesztések


Az utóbbi időben több helyen is észre lehet venni, hogy valami változóban van Csömörön bicajos fejlesztések terén. A legszembetűnőbb az M0-ás felüljárók előtti feltúrás, ám az olyan megszállott bicajos, mint jómagam, már észrevehette, hogy egyre több helyen lehet bicajtámaszokat is találni. 

Csömörön a helyzet változatlan: felüljáró körkép

2008-ban adták át az M0-ás keleti szakaszát. Akkor Csömörön váltotta ki a legnagyobb visszhangot, hogy a felüljáróknál eléggé felemásra sikerült a gyalogos és kerékpáros közlekedés megoldása. Míg a csömöri szakaszon 6 db felüljárót építettek, addig ennek csupán a felénél lehet elmondani, hogy a gyalogosok számára jól használható, míg bicikliseknél ennél összetettebb a kép. Eltelt három év, utánanéztem, mi változott...

A Timur utcai bicikliút, avagy hogyan tervezzünk rossz kerékpárutat?

Sajnos eléggé sokszor kell közlekednem ahhoz a Timur utcai bicikliúton, hogy tudjam minden egyes hibáját, amiből több akad, mint előnyéből. Ami még bosszantóbb számomra, hogy budapesti léptékkel nézve viszonylag újnak számít, mert mindössze 5 éves. Megpróbálom reálisan elemezni a kerékpárutat, de mivel nap mint nap érzékelem a rossz oldalát, túl sok jót nem ígérek.