Miért jó nekem a Bubi külvárosiként?

Joggal kérdezheti a blogot olvasó, hogy mit foglalkozunk mi a MOL BuBi közbringarendszerrel, hiszen a külső kerületeknek vagy az agglomerációnak (még) nincsen túl sok haszna belőle. A közel- és valószínű a távoli jövőben aligha várható, hogy mondjuk a Sashalmi Piacon vagy az Elágnál egyszer csak bringadokkoló állomások jelenjenek meg. Akkor mégis miért éri meg egy itteni lakosnak? 

 
Az ember átlagosan legfeljebb 5-7 km-es távokat hajlandó megtenni biciklivel például a munkába menet, azon túl már erősen megcsappan a bicaj vonzereje. A külső kerületekből nézve már a belváros igencsak a határán van ennek a távnak, a városhatáron túlról nem is beszélve.
Nem véletlen, hogy nem lehet tömegeket látni a reggeli és délutáni csúcsban, amint a Kerepesi úton éppen a belvárosba igyekeznek (igaz, azért ez is jócskán növekszik). A többségtől nem várható el, hogy rendszeresen nagy távokra használja a biciklijét. És itt jön a képbe a budapesti közbringa rendszer, a MOL BuBi.

Nem véletlenül hangoztatjuk, hogy nincsenek biciklisek/autósok/tömegközlekedők. Ekkora távnál már pont ezek kombinációja adja vagy adhatná meg a legjobb és leggyorsabb módját a munkába jutásnak. Hollandiában például elterjedt módja a hosszú távú közlekedésnek, hogy egyszerre két biciklit is használnak. Egyet, amivel településen belül eljutnak a vonatállomásig (vagy más tömegközlekedési eszközig), egyet pedig már akkor, amikor eljutottak a belvárosba vagy a másik településre. Ez utóbbinak egy variációja lehet a közbringarendszerrel kombinált közösségi közlekedés.

Felpattannánk otthon a saját drótszamarunkra, elmennénk vele a legközelebbi vonat vagy HÉV állomásig (utóbbi a nem is annyira távoli jövőben össze lenne kapcsolva a metróval), és amint az bevitt minket a belvárosba, átülnénk egy BuBi-ra és mosolyogva tekernénk tova. :-)





Hogy a fenti feltételes módban fogalmazott mondatot miért kellett volna részben kijelentő módban írni, az kiderül a Bubiról és az intermodalitásról szóló cikksorozatunk következő részében.