Nem árulok el azzal nagy titkot, ha elmondom, előbb szerettem túrázni biciklivel, mint városban közlekedni. Így amikor lehetséges, így is gyarapítom a kilométereket, és erre most jó alkalmam adódott. Ugyan csak az országhatártól, de egészen Hollandiáig tekertem.
Az ötlet két éve merült fel bennem, akkor sajnos nem sikerült megvalósítani, de idén tavasszal úgy gondoltam, nem várhatok tovább, meg kell próbálni. A vizsgaidőszakot letudva hagytam még egy kis időt a felkészülésre, majd július 1-jén elindultam. Maga a táv 1681 km volt Dunakilititől Arnhemig (kisebb kerülőkkel) amit 19 nap alatt tettem meg, paripám pedig a városban is használt trekking biciklim volt, amit csupán rendbe tetettem, és defektálló külsővel tuningoltam fel. Az út megtervezésekor hamar rájöttem: ha kímélni akarom magam az emelkedőktől, akkor a legcélszerűbb folyóvölgyekben haladni, így az útvonalam következőképpen alakult:
Duna: Bécs, Passau, Regensburg
Altmühl: Kelheim, Eichstatt, Gunzenhausen, Rothenburg
Jagst - Neckar: Langenburg, Krautheim, Gundelsheim, Eberbach, Heidelberg
Rajna: Mannheim, Mainz, Koblenz, Bonn, Köln, Düsseldorf, Arnhem
Altmühl: Kelheim, Eichstatt, Gunzenhausen, Rothenburg
Jagst - Neckar: Langenburg, Krautheim, Gundelsheim, Eberbach, Heidelberg
Rajna: Mannheim, Mainz, Koblenz, Bonn, Köln, Düsseldorf, Arnhem
Az út alatt pár dolgot megtanultam:
- A müzliszeletet csak Magyarországon lehet egyesével kapni, így nagyon unalmas tud lenni a 6-8 egyforma ízt egymás után megenni.
- A szél tényleg nyugatról fúj, ezért "kellemes" szembeszélre bármikor lehet számítani.
- Magyarországon tényleg jó az időjárás, mert Hollandia felé közeledve egyre kevesebb volt az eső nélküli óráim száma.
- Németországban (legalábbis amerre én jártam) tényleg kevesen beszélik az angolt.
- Magyarországon pofátlanul drága a kompozás, ha biciklis útvonal mellett fekszik (pl. Visegrádnál), mert az egész túrám alatt mindenhol olcsóbban keltem át a folyókon. A legdrágábban 2 euróért, a legolcsóbban 50 eurócentért bicajjal együtt.
- Irtóra meg lehet utálni a tonhalsalátát és a müzliszeletet, mint napközbeni legfőbb táplálékot közel 3 hét után. :-)
Ezelőtt leginkább csak itthoni egy- illetve többnapos túráim voltak, ezért volt bennem némi fenntartás, hogy miként bírja a bicajom és persze jómagam (főleg a térdem - előfordult már, hogy cserbenhagyott).
Szerencsére minden klappolt, és szinte minden technikai probléma nélkül megérkeztem. Egyedül az időjárás volt, ami kissé megtépázott, mert utolsó héten már nem volt olyan nap, hogy ne esett volna. Így a kimosott ruhák szárítása is gondot okozott, ami a közérzetemet eléggé rossz irányba befolyásolta.
A túra elején úgy gondoltam, ez már az a táv, amit más országokban sem sokan vállalnak be. Kellemes meglepetésként ért, hogy igenis sokan vannak, akik rendszeresen csinálnak ehhez hasonló hosszabb túrákat. Azért érdemes hozzátenni, hogy rövidebb szakaszokon néha tumultus volt a biciklisektől, mert annyira kedveltek bizonyos részei az útvonalnak. Számomra kiváltképp szimpatikus volt, hogy rengeteg idős embert láttam biciklin ülni, ha már teljesen önerőből nem is, akkor elektromos segédletű biciklivel.
Az utak minősége Ausztriában nekem nagyon jónak tűnt, habár az egyik legkedveltebb útvonalon haladtam, így nem biztos, hogy mérvadó, amit ott tapasztaltam. Ugyanez Németországban már nem mondható el, ott nagyon változó minőségűek a bicikli számára kijelölt túrautak. Némely városnál Budapest fényévekkel előbbre jár már most a kerékpáros fejlesztésekben, némelyeknél azonban hátrább kullog. A német szakaszon amúgy végig az volt az érzésem, hogy nincs egységes szemlélet és fejlesztés, habár ez adódhat a tartományi különbségek miatt. Amin kiváltképp meglepődtem, hogy a legrosszabb minőségű útvonallal a Rajna egyes szakaszain találkoztam, itt a helyiek is megjegyezték, hogy ez mountain bikenak való. Az út során, hogy ne nagyon tévedjek el, végig volt nálam GPS, így kicsit merészebben mertem némely útvonalon térkép nélkül is haladni. No de haladjak inkább szép sorjában!
Az első szakasz (Bécs-Passau) talán a legismertebb az itthoni bicajosok körökben, így erről tudtam a legtöbb információt beszerezni. Mivel eredetileg teljes távot szerettem volna megtenni, ezért jött hozzá a plusz itthoni indulás Dunakilitiről. A Bécs előtti szakasz végig egy gát tetején halad, így a július eleji kánikulában igen nagy gondot okozott a vízhiány, mert óránként legalább egy litert magamba töltöttem, hogy ne száradjak ki, ám közkutak nem nagyon találhatóak arrafelé. Szerencsére idejében tettem egy kisebb kerülőt egy kastélyhoz, ahol így felfrissülve, és pótolva a készleteimet tudtam tovább haladni. A kánikula szerencsére a későbbi napokban valamelyest mérséklődött, így akkor már nem jelentett gondot. Itt végig érezhető volt, hogy az osztrákoknak ez nagyon fontos szakasz, mert jól érthetően táblázva volt az út, és olyan forgalmú utakon vitt, hogy gyerekes családok is nyugodtan tekerhetnek rajta. A legtöbb esetben a Duna mindkét oldalán van bicikliút, de egyes részein még hiányzik itt-ott, ám én úgy tapasztaltam, hogy pár év és valószínűleg teljes lesz a hálózat, mert gőzerővel folyik az építkezés. A túlpartra viszonylag sok helyen át lehet jutni, mert sok komp közlekedik, illetve az erőművek tetején is át lehet nappal kerekezni. A német-osztrák szakaszon is van ilyen lehetőség, ám ott az erőmű egyik oldala még osztrák, míg a másik már német.
Meglepetésként ért viszont a német határt átlépve Passau, mert ennél kaotikusabb várost kerékpáros és közlekedési szempontból már rég láttam. Csupa rossz minőségű salakos bringaút, gyakran olyan keskeny, hogy két biciklis el sem férne egymással szemben, és még a gyalogosokat is ráterelték. Ezért itt hamar letettem a kerékpárt a kempingben, és inkább gyalogszerrel jártam a városban.
A további rész a Duna mentén nagyon változó minőségű utakon haladt, van ami kimondottan jó volt, van viszont ami csapnivalóan rossz minőségű (trekking biciklivel meg végképp). Az időjárás tulajdonképpen pedig ettől a résztől kezdett el folyamatosan romlani, bár még egy hétig teljesen jónak volt mondható, mert csak esténként esett többnyire. :-)
A túra második szakasza az Altmühl folyó völgyében haladt, ami egészen a középkori hangulatot árasztó Rothenburg városáig vezetett. Maga az út itt már jórészt apró kavicsos földút volt, ám nagyon jól járható. Ez a rész kevésbé ismert itthon, holott gyönyörű tájakon visz keresztül, néhol elkeskenyedő folyóvölgyben, aminek a széle meredek sziklafal a tetején középkori várral.
A Gunzenhausen körülötti kis települések közül számosnak a városfala megmaradt, így nagyon hangulatos kis kaputornyos falvacskákba vezetett be az út, ahol általában lehetett találni pékséget, hogy kávéval frissítsem fel magam. Az már külön meglepett, mikor az út során ráeszméltem, hogy az egykori Római Birodalom határvonalán kerékpározok, így számtalanszor találkoztam információs táblákkal, amiket sajnos némettudásom hiányában csupán legjobb esetben is lefényképeztem, hogy majd itthon lefordítom valahogy. Itt éreztem először hátránynak német tudásom hiányát, de szerencsére mutogatással és egyszerűbb angol szavakkal el lehetett valamennyire boldogulni. Az időjárás itt már erősen változó volt, gyakran sötétkék felhők alatt tekertem át, és sosem lehetett tudni, hogy fog-e belőle eső esni vagy sem.
A túra ezen szakaszának utolsó állomása, Rothenburg igazi turistaparadicsom, annak minden előnyével és hátrányával, így én több heti egyedüli bicajozás után eléggé sokkolónak találtam az ázsiai nőket, amint német népviseletben jöttek velem szembe. A városka magja viszont nagyon érdekes, mert szinte minden ház több száz éves lehet, és rengeteg tornyocska és városfal tarkítja a látványt.
A harmadik rész két folyóvölgyben vezetett el a Rajnáig (Jagst-Neckar), ami Németországon belül két kedvelt útvonalat is érintett. Az egyik a Kocher-Jagst körtúra, a másik pedig a Neckar-menti. Így szerencsére ezekről az utakról bőségesen kaptam tájékoztatást a turistairodákban (ahol azért jól beszélik az angolt).
A Jagst folyóig vezető út szélerőművekkel tarkított, enyhén dimbes-dombos tájon haladt végig, pechemre azonban elég erős szembeszéllel kellett megbirkóznom, ami jócskán visszavetette az átlagsebességemet. A folyóvölgybe érve nem bántam meg azt a kis kerülőt, amit tettem, mert gyönyörű, festői völgyben csordogált a számomra inkább pataknak tűnő vízfolyás. Számos kisebb település mellett haladtam el, ami ugyan közel volt, ám mégse tértem be, mert több száz métert kellett volna felfelé kaptatnom.
Még a Jagst völgyében szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem csak itthon hányattatott a kisvasutak sorsa, mert gyakran előfordult, hogy egy eléggé elhagyatott és fákkal benőtt vasúti pályát kereszteztem, ami még a turistainformációban kapott térképen is jelölve volt. Szerencsémre belebotlottam egy angolul beszélő németbe, akivel tudtam erről-arról beszélgetni, így meg is kérdeztem a vasút történetét. Mint megtudtam, a '90-es évek közepe felé volt használatban utoljára, és azóta is tervezik a turisztikai célú újraindítását, de egyelőre nincsen rá pénz.
Az utolsó és számomra a legtöbb meglepetést tartogató szakasz a Rajna mellett haladt észak felé egészen Hollandiáig. Ami miatt sok meglepetés ért, az az útvonal minősége, és az, ahogy néhol kijelölték a nyomvonalat. A minőségét illetően ingadozott a csapnivalóan rossz és a kiváló tükörsima aszfalt között, míg az útvonalát illetően volt úgy, hogy csak és kizárólag komppal lehetett továbbhaladni egy mellékágat átszelve, így ameddig a "ferryman" meg nem erősítette, hogy jó útvonalon járok, eléggé bizonytalan lettem még a GPS-szel együtt is.
Az időjárás itt már meglehetősen zordra fordult, mert napközben szinte mindig esőfelhők alatt kellett tekernem, amikből néha hullott is rám csapadék, míg esténként már megszokva aludtam el a zuhogó esőben. Így a vizes sátor összecsomagolásában egy idő után már profinak számítottam, ám délutánonként előbb meg kellett állnom, hogy kiszáradjon, mire alvásra kerülne a sor.
A táj kezdetben szőlőültetvényes dombok között haladt, miközben néhol elkeskenyedett a folyó, majd néhol kiszélesedett. Figyelve az uszályok manőverezését, amint egy-egy kanyarulatot csak úgy tudtak bevenni, mintha kifarolnának, egyből eszembe jutott a tavalyi uszálybaleset, amin mostmár nem csodálkozom...
A városok meglepően változatosak voltak, mert némelyik tényleg szörnyű iparváros, melyből örültem, ha kiérek, de némelyik egészen hangulatos. Minél inkább belevesztem a Rajna menti városok forgatagába, annál inkább tetszett, hogy ha nem volt kedvem, akkor egyszerűen a folyópartokon végigkerekezhettem, mintegy kihagyva a zsúfolt belvárosokat. Természetesen ha már arra jártam, akkor szinte mindenhova betértem, de például Duisburgból egyenesen menekültem kifelé, mert a hangulata megegyezett a legrosszabb, lecsúszott budapesti munkásnegyeddel.
Utolsó napra egy viszonylag szép Rajna menti kerekezés lett volna betervezve, ami szép is volt, de olyan szembeszéllel kedveskedett az időjárás, hogyha ráfeküdtem a kormányra, 3 km-rel gyorsabban tudtam haladni, így már kb. 15 km/h sebességet is képes voltam elérni. Magamban jót nevettem, hogy bizonyára az elemek is ellenem szövetkeztek utolsó nap, de akkor már nem nevettem, amikor akkora eső kapott el, hogy pár kilométert vissza kellett mennem egy fedett buszmegállóig.
Végül is sikerült a határt átlépnem Millingen aan de Rijn-nél, ahol sajnos nem találtam Hollandiát jelölő táblát, csupán az első településtáblát és a tartományit. Így ezért készült csupán erről a fotó.
Amint megérkeztem, tudtam, hogy Hollandiában vagyok, mégpedig két dologról:
- viszonylag hamar sikerült egy mozgó sajtárusba botlanom;
- mint a fő képen is látszik, egyből olyan biciklis és forgalmi infrastruktúrába botlottam, amit sehol máshol nem láttam még a világon.
A település szélén át kellett kelnem egy komppal a Rajnán, ami meglepően jól manőverezett a nála jóval nagyobb uszályok között, majd a túlparton egy rövid bicajozás után már Arnhem elővárosában kóvályogtam, és próbáltam kiigazodni a biciklisek hömpölygése közepette, akik zokszó nélkül csengetik le az embert, ha rosszul csinál valamit.
Végezetül pedig kedvcsináló képek, ha van valakinek kedve, hát pattanjon nyeregbe, és ha rövidebb szakaszokra is, de csak ajánlani tudom a kikapcsolódásnak ezt a formáját.