Bringatároló létesülhet az Erzsébetligeti Színháznál civil kezdeményezésből

Hoppá, mit olvastam az imént az ittlakunk.hu-n: a Kertvárosi Bolhaságok alias Kincses Liget bolhapiac szervezői jótékonysági árverést rendeznek, amelynek bevételét az Erzsébetligeti Színház előtt felállítandó kerékpártároló javára fordítják. Az árverés május 18-án, 11 órakor lesz a színháznál, Facebook esemény itt.


A Kertvárosi Bolhaságok keretében többször rendeztek már bringás bolhapiacot, ami eleve jófejség volt, de ezzel az akcióval hiába tagadnám, hogy a szervezők belopták magukat a bringás lobbista szívembe. Ha az árverés sikeres lesz, hamarosan a XVI. kerület első civil kezdeményezés révén létrehozott kerékpártárolójával büszkélkedhetünk majd.

Na de várjunk csak, mit is akarunk valójában, hiszen a színháznál van már egy tároló, nem? 



Van egy kis zöld, öt állványos tároló, ami korábban a színház sarkán állt, de 1-2 hónapja számomra ismeretlen okból arrébb dobták kissé közelebb a bejárathoz, de nem rögzítették. Ettől függetlenül szükség is van nagyobb kapacitású bringatárolóra a színház előtt (ha rendezvény van a ligetben, egymás hegyén-hátán állnak a biciklik), úgyhogy a kezdeményezés vitán felül kiváló. 

A réginek látszólag semmi baja, úgyhogy akár új helyszínre is kerülhetne (ha esetleg itt nem maradhat).