Fejlemények az Újszász utcával kapcsolatban: már csak a közbeszerzési eljárást kell kivárni

Nemrég többször felmerült az Újszász utca felújításának időszerűsége a Facebook oldalunkon. Lássunk egy gyors összefoglalót az eddigi és legfrissebb fejleményekről! 


Az időszerűség nem kérdés, hiszen a BKK már tavaly ősszel beharangozta az utca felújítását, ám akkor még nem volt szó kerékpársávról. A felújítást azért halasztották el az idei évre, mert a XVI. kerületi Önkormányzat jelezte, hogy kerékpárbaráttá szeretné tenni az Újszász és a Somkút utcát teljes hosszában. Egy-két hónapja Kovács Péter polgármestertől azt tudtuk meg, hogy az útfelújítás június közepén elindulhat, de kiderült, hogy közbeszerzési eljárás miatt tovább csúszik az útépítés. Az üggyel egyébként blogunkra hivatkozva az Ittlakunk.hu és a Szuperinfó ingyenes újság is foglalkozott.

Olvasónk, Dorner Dénes utánajárt a dolgoknak - amit nagyon köszönünk - és a BKK-tól az alábbi legfrissebb információkat tudta meg. 


Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2011. évi útfelújítási programjában szerepelt a XVI. ker. Újszász u. – Somkút u. burkolatának felújítása. A vállalkozási szerződés megkötését követően jelezte a XVI. kerületi Önkormányzat, hogy ezen útvonalat kerékpáros közlekedésre alkalmassá kívánja tenni, melynek megvalósításához az útpálya 2x0,75 m-es szélesítésére van szükség. Az egyeztetések eredményeként az útszélesítési munkák elvégzése a fővárosi burkolat felújítási munkák részeként kerül kivitelezésre.

A XVI. kerületi Önkormányzat a kiviteli terveket elkészíttette és az építési engedélyt megszerezte. Az építési engedély 2012. május 21-i jogerőre emelkedését követően lehetett megindítani a kerékpárút megépítése miatt megváltozott műszaki tartalomra vonatkozó kiegészítő közbeszerzési eljárást.
A teljes beruházás mintegy 4 km hosszú útszakasz felújítását tartalmazza, amelyhez a XVI. kerületi Önkormányzat az útszegélyeken kívüli munkák elvégzésével csatlakozik.
A közbeszerzési eljárás lezárásáról szóló döntés 2012. augusztus végén várható. A kivitelezés csak az érvényes és eredményes eljárás eredményeként létrejövő vállalkozói szerződés megkötése után kezdődhet meg.

Úgy tűnik, hogy az eljárás miatt legalább augusztus végéig nem történik változás az Újszász utcán, így tehát az eredeti tervekhez képest egy évet is csúszhat a felújítás. Aggodalomra azonban semmi ok, kondícionáljuk magunkat arra, hogy túl sokat már nem kell zötykölődni a kátyúkon, és élvezhetjük majd a pöpec bicajsávot! Kerékpársáv egyébként a Nógrádverőce és a Fuvallat utca közti szakaszon létesül majd. Ahol nem lehetséges az útburkolat szélesítése - vagyis a Hősök fasora előtti szakaszon és a Somkút utcán -, ott kerékpárnyomokkal pótolják a sávot, valamint a lámpás kereszteződéseknél előretolt felállóhelyeket is létesítenek.