Bringázás és közlekedés Máltán, a lovagok (vagy inkább az autók) szigetén

Ősszel egy ösztöndíjprogramnak köszönhetően Máltán dolgozhattam két hónapot, és ez idő alatt bringás geek lévén volt alkalmam bőven megfigyelni az apró szigetország közlekedését, különös tekintettel persze a biciklis életre. Nos, ha Andor osztrák-német-holland túrája pozitív példákkal van tele, akkor Málta ennek a totális ellentéte.

Máltáról valószínűleg a napfényes tengerparti aszalódás, a búvárkodás, a több ezer éves egyedülálló építmények, vagy esetleg a kaszinók jutnak eszébe legelőször az embernek, csak hogy pár sztereotípiát mondjak, de aki még nem járt a szigetországban, talán nem is sejti, mekkora problémát jelent a mindennapi közlekedés. Az egyik ottani kollégám fogalmazta ezt meg a legfrappánsabban: "Málta pont olyan, mint Kína, csak nem emberből van rengeteg, hanem autóból."

Átlagos hétvégi (!) araszolás Qormiban.

Annyira találó duma! A lovagok szigete elnevezés már a múlté, sokkal jobban passzolna az irracionális autóhasználat szigete. Málta csúcstartó Európában az autóbirtoklást tekintve: a mindössze 400 ezres országban, amelynek mérete kb. egyharmad Budapestnyit tesz ki, 1000 lakosra 607 gépkocsi jut. Málta ezzel az ötödik helyet vívta ki magának a világranglistán. Na de nehogy már kapásból unalmas adatokkal halmozzam el a nyájas olvasót... Ami a lényeg: annak ellenére, hogy kiutazásom előtt már volt némi fogalmam arról, hogy Málta közlekedésileg/bringaügyileg nem valami vonzó ország (erről véletlenül a CM-en is rábukkantam egy összefoglalóra Liptay "Ciklon" Orsi tollából, akinek a máltai bringás klubbal való kapcsolatfelvételt köszönhetem, de erről majd később), de mégis meglepett, és eleinte le is lombozott a helyzet, még ha annyira nem is durva, mint mondjuk Isztambulban vagy Kairóban. Elhihetitek, hogy Budapest már ma Amszterdam Máltához képest, leírom, hogy miért.

Málta az alacsony fejlettségű biciklis kultúrák minden tipikus jegyét felmutatja, mégpedig:

• Kerékpáros infrastruktúra jóformán nincs, vagyis létezik, de minimális (ennek a jó oldala, hogy legalább bringagyászok sincsenek).
• A városfejlesztési politikában fel sem merül a kerékpáros közlekedés lehetősége. Ha a lobbisták maroknyi csoportja mégis felveti a döntéshozóknak, a reakció általában az, hogy "ki hallott már olyanról, hogy munkába biciklizés?". A közvéleményben, sajtóban is ritkán jelenik meg a kerékpározás népszerűsítésének fontossága.
• Ennek ellenére vannak bringával közlekedők (különösen az utóbbi 2-3 évben érezhetően megnőtt a számuk), még ha a jelenlétük nevetségesen alacsony is. Kizárólag férfiakat láttam biciklivel közlekedni, nők, gyerekek nuku, viszont idős férfiakat is lehet néha látni tekerni. A többség szabadidős vagy sporteszközként használja a biciklit. Olyan bringás futárcégek, mint Budapesten, nem léteznek.
• Szinte mindenki versenybiciklit vagy mountain bike-ot használ, egyenes háttal ülős, görbe kormányos városi cangát, amely olyannyira meghatározza a holland vagy dán városok képét, talán nem is látni (csaknem hülyének néztek, amikor ilyet kerestem a boltban). Emellett igen elterjedt a sisakok, spandex sportruházatok, és egyéb védőfelszerelések, bohóckiegészítők viselése, és sajnos bizonyos aktivisták energiájuk nagy részét sisakfétisizálásra használják fel ahelyett, hogy inkább biztonságos infrastruktúráért lobbiznának. 
• A kerékpáros közlekedés nem tört még ki a szubkulturális létből, és ez nem is valószínű, hogy megtörténik egyhamar.

Valletta sétálóutcáján tekerő, spandexben és sisakban feszítő sportkerékpárosok. Az átlagos máltai bringás nem éppen a városi ingázó képét festi magáról.

A siralmasnak látszó állapotok ellenére úgy döntöttem, veszek egy olcsó, használt biciklit, mivel a két lakótársammal bérelt lakásunk nagyon közel esett a munkahelyemhez. Megérte, mert Qormi és Santa Venera között nincs közvetlen buszközlekedés, busszal át kellett volna szállni és kerülőket tenni, és a buszozás Máltán amúgy is rekordlassú. Így mindössze 10 perc alatt megvolt a napi odaút, sőt, még gyalog is lepipáltam az átszállásos buszozás idejét. Egy helyi boltban vettem egy mountain bike-ot, ami a fölső képen látható. Mint már említettem, városi libakergetőt vagy trekkinget nem tudtam szerezni, a boltos szerint nem érdemes ilyeneket tartania, mert nem kell a népnek. A többség szabadidős célra vesz mindenféle traktor- vagy versenybiciklit.

Meglepően sok motoros segédletű kerékpárt láttam. Egyesek nem tudják eldönteni, hogy robogózzanak vagy biciklizzenek (vagy így olcsóbb?).

Összességében annyira nem volt szörnyű Máltán biciklizni, mint előre sejtettem, de közel nem csábított a vidék annyira a biciklizésre, mint itthon vagy ad absurdum Hollandiában. A balos közlekedést elég hamar megszoktam, a rossz budapesti utakon edződve a még rosszabb és kátyúsabb máltai útminőség sem zavart annyira, inkább csak a sok helyen lekopott útburkolati jelek. 

Nem volt annyi konfliktusom az autókkal és buszokkal, mint amire számítottam. Felkészültem a notórius kicentiző előzőkre, de elég kevés ilyen esettel találkoztam. Ledudálás az volt, de azt figyeltem meg, hogy megszokásból, mintegy nemzeti sportból dudálnak (nemcsak bringásra, mindenkire), általában a legabszurdabb helyzetekben, ahol simán el lehet férni, és nincs semmi potenciális veszélyhelyzet. De hát dudálni azt kötelező, az út az övéké, az "ottók" tulajdona, ugyebár.

Valójában gyalogolni számomra sokkal rosszabb élmény volt, mint biciklizni. A nem frekventált településeken járda alig van, vagy annyira szűk, hogy nem lehet elférni, és persze arra is ráparkolnak tömegével. A szigetnek vannak bizonyos részei, amelyet gyalogosan meg se lehet közelíteni, a kialakítás annyira kizárólag az autózásra van kitalálva. Az ezzel kapcsolatos legrosszabb élményem az volt, amikor Vallettában, a picike fővárosban (amelynek a nagy része sétálóutcákból áll), a lakónegyedben egy száguldozó nő irtózatosan ledudált minket, és egy kedves kis "Move!!!" (Takarodj!) jókívánságot is odaóbégatott. Le se tagadhatják, hogy a gyalogos Máltán a tápláléklánc legalján van.

Van Máltán is kerékpáros klub, mégpedig a Bicycling Advocacy Group (BAG), amely egy nagyon fiatal, de igen lelkes és elhivatott egyesület, amelyet zömmel sportkerékpárosok és néhány világot látott városi bringás alkot. Ahogy már említettem, CM-es ismerősöm révén sikerült Jim Wightmanékkel fölvennem a kapcsolatot, és milyen jól tettem, hiszen egy nagyon összetartó és befogadó közösséget ismerhettem meg. A szervezet a Magyar Kerékpárosklubhoz képest még igencsak gyerekcipőben jár, tulajdonképpen egyelőre még a saját identitását és legfontosabb céljait próbálja meghatározni. Ennek ellenére a közvélemény már ismeri a BAG nevét, a sajtóban egyre többször foglalkoznak kerékpáros ügyekkel, volt már több figyelemfelkeltő demonstrációjuk, és a választások miatt most intenzív lobbizásba kezdtek.

BAG csoportkép. Először a máltai autómentes napon találkoztam a csapat keménymagjával, amikor biciklis tanfolyamot tartottak felnőtteknek (ez is sokat elmond a máltai helyzetről... :P).

A srácokat rávettem egy kis Critical Mass hangulatteremtésre. :) Balra a fél Európát keresztülbicikliző Salwu Werwer, a BAG csapatának lelke, mellette pedig James Craig Wightman, a máltai László János.

A máltai közlekedésnek a legnagyobb hiányossága, hogy az autózásnak igazán nincs vonzó alternatívája. A tömegközlekedés kizárólag a buszt jelenti. 2011-ben ugyan sokat fejlesztettek, amikor is egytől-egyig lecserélték az összes ősrégi buszt korszerű darabokra, és az egész szisztémát modernizálták, de az Arriva nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a buszozás továbbra is lassú és túlságosan centralizált, Valletta központú maradt. 

A vallettai autóbusz-pályaudvar az Arriva új buszaival.

1950-es években gyártott nosztalgiabusz, amely nem is olyan régen még forgalomban volt.

Vasút Máltán nincsen (pedig volt 1931-ig), ami hatalmas érvágás. El tudnék képzelni például egy villamosvonalat (a húszas évekig ez is volt), amely Málta leginkább urbanizált részét lefedné, de attól tartok, a sűrű beépítettség miatt ez nagyon drága és fájdalmas vállalkozás lenne. 

A régi máltai vasút képei egy szuvenírboltban.

Éppen ezért az egyetlen olcsón kivitelezhető és racionális alternatíva a kerékpáros közlekedés fejlesztése és népszerűsítése lenne, már csak Málta apró mérete és kis távolságai miatt. Azonban a kétségbeejtő autómánia miatt ez a lehetőség is komoly akadályokba ütközik a BAG egyre intenzívebb munkája és az utóbbi pár év lassú változásai ellenére is. Mindenki érzi, hogy a brutális zsúfoltság és a levegőszennyezés miatt valamit változtatni kell, panaszkodnak, hogy nem lehet közlekedni és parkolni (különösen az iskolakezdés idején), de verik az asztalt, hogy ők akkor is autózni akarnak a budira is. Ez a hozzáállás persze még Budapesten is érezhető a mai napig.
Ahhoz, hogy a kerékpározás elterjedjen, komoly politikai akaratra és drasztikus beavatkozásokra lenne szükség, például számtalan parkolóhely felszámolására, ami bele se merek gondolni, mekkora konfliktusokat szülne. Azonban Málta épp a választási kampány kellős közepén van, és a BAG ki is használja az alkalmat, hátha... :)

Nem szeretnék hegyi beszédet és tanmesét előadni, de ezt a beszámolót végső soron azért írtam, hogy ne mindig az olyan bezzeg-országokra irigykedjünk, mint Hollandia, Belgium és Dánia, hanem ismerjük meg a másik végletet is. Azt hiszem, nekünk panaszkodási és elégedetlenkedési mániában szenvedő magyaroknak különösen fontos lenne megérteni, hogy érdemes megbecsülni azokat az értékeket, amikkel már rendelkezünk, jelen esetben a fejlődő bringás kultúrát, hiszen vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő országok, nem is olyan messze.

Végezetül pedig egy képes egyveleg: 

Egy-egy jó példa is akad: bringázható buszsáv.

Szigetszerte találhatóak ilyen kis aranyos bicikli alakú, dizájnos támaszok. Elég alacsonyak és legtöbbször az elhelyezésük is hagy kívánnivalót maga után, úgyhogy inkább utcadíszek, mint jól használható támaszok.

Na ez már azért cinizmus a javából! Igen, ez egy buszmegálló, és a kisebb megállókban nem átallnak minden gátlás nélkül leparkolni. Ilyen az átlagmorál. Nonszensz.
 

Marsán, ahol a lóversenypálya van, gyakorta látni lovaskocsikat, fogatokat.

Azért van, aki inkább biciklire pattan! :)

Ez a Marsa-Hamrun bypass, Málta legforgalmasabb útvonala, mondhatni autópályája. Mégis akad, aki biciklivel felmerészkedik rá.

Ez a kép ugyan nem Máltán, hanem egy kirándulásunk közben a szicíliai Cataniában készült, ahol ugyancsak tombol az autómánia, de Máltához képest határozottan több kerékpárost látni. A pasi ráadásul bebizonyítja, igenis lehet bicajon nagy holmikat szállítani akár kosarak és túratáskák nélkül is. :)

A lakatolással nem igazán törődnek, annak ellenére, hogy az egyik BAG aktivista elmondta, Máltán ugyanúgy lopják a bicikliket, mint bárhol máshol (Ennek ellenére ugyanez a fickó nagyot nézett az U-lakatom láttán, és megkérdezte, mi az. WTF?? :O). Legfeljebb telefonzsinór lakatot használnak. Ez a hapsi egyszerűen nekitámasztotta a póznának a cangát, majd átkelt az úton.

A semmiből előtűnő bringagyalog tábla Valletta kapujánál. Mit akar, biciklizzek neki a lovaskocsiknak?

Ez már amolyan külvárosiasan romantikus cyclechic-érzés. City bike és Lada. :) Érdekesség, hogy meglehetősen gyakoriak a Ladák Máltán.

A legkisebb kereszteződésben is stop táblát helyettesítő útburkolati jelek vannak. Nem is tudom, hogy láttam-e egyenrangú útkereszteződést.

A sliemai sétány kedvelt biciklis útvonal, és sok is a kerékpáros-gyalogos konfliktus.

Ennek rendezésére a sliemai önkormányzat egy igen skizofrén "megoldást" választott: táblákkal hívják fel a kerékpárosok figyelmét, hogy ügyeljenek a gyalogosokra, annak ellenére, hogy a járdázás a máltai KRESZ szerint tilos (ahogy nálunk is).