Mostanában egyre gyakrabban felmerül bicajos körökben
a külvárosi erdők, patakok menti kerékpárutak építése pro és kontra, mint
például a Szilas-patak, Rákos-patak esetén. Igyekeztem részletesen kifejteni a
saját véleményemet.
Sok vita zajlik mostanában arról, hogy a
bicikliút miként hat a környezetre. Engedhetjük-e, hogy károsítsa a
környezetét, vagy mindenképp gátoljuk meg a megépülését, ha zöld területet
érint?
Egy dolgot azonban úgy érzem, mindig elfelejtünk. Miként hat a bicikliút az
adott erdő társadalmi megbecsülésére, hosszú távon a sorsára?
Ha bármikor elbicajozok egy Pest környéki erdőbe (én általában XVII., XVI.,
XV. kerületben szoktam), pár tíz emberen kívül nem látok túl nagy tömegeket. Pár
kutyasétáltató, pár olyan bicajos mint én, plusz még néhány futó és semmi több.
Holott több tízezren laknak a környékén, mégsem ismerik a közvetlen
környezetükben lévő zöld területet, és utaznak akár órákat a Budai hegyekbe
vagy messzebbre.
Sokan lelkiismereti kérdést csinálunk egy pár méter széles bicikliútból,
azonban nem vesszük észre, hogy ennél sokkal rosszabb irányba halad ezen zöld
területek sorsa. Pár példa rá:
Tavaly épült meg a Rákospalotai határút melletti bekötőút, ami egy jókora
erdős részt irtott ki, pár méterre egy másik úttól. Másik példa az Ázsia
Center, amit elég megnézni Google Maps-en, hogy belássuk, az sem a prérire
épült. Továbbá mind a Szilas-, mind a Rákos-patak mentén olyan ipari parkok
tömkelege létesülhet, ami hosszú távon esélyes, hogy nem hagy túl sok
élővilágot ezekben a vizekben. Ezt fokozza, hogy a Külső Keleti Körút (KKK) esetleges nyomvonala is
ezeket a területeket érinti.
Amikor ezek épültek, kevesen emelték föl a szavukat, hogy talán nem
kellene. Vajon miért?
Tapasztalom, hogy ezek az erdők az elmúlt évtizedekben elgettósodtak.
Hajléktalanok lakják kutyáikkal (habár egyes részekről tavaly ősszel kiköltöztették őket), szemétlerakók lettek, és mindennek mondhatók, csak szép
kirándulóerdőknek nem (kivétel tapasztalatom szerint a Naplás-tó). Nem
csodálom, ha a kisgyermekes családok nem szívesen mennek ki hétvégenként
sétálni, piknikezni, játszani, stb.
Ezek a területek tehát a mai formájukban nem válnak értékké a többség
szemében, így ha jön egy pénzes befektető vagy egy sokadik bekötőút, ami majd
„megoldja” a közlekedési gondokat, mindenki pezsgőt bont, mert holnaptól lesz
hol vásárolni és közlekedni. Így elég egyértelmű a sorsuk.
Talán érdemesebb lenne néhol engedni a bicikliutaknak, valamint tűzrakó
helyeknek, esőházaknak, hiszen ezáltal tömegek szerethetnék meg ezeket a
területeket, és esetleg beépítésükre is kisebb lenne az esély. Egy dolgot
tartok még fontosnak: a természeti értékek miatt fokozottan védendő területeket
csak minimálisan háborgassuk.
Azonban ennek eldöntése már nem a biciklisek dolga lenne, hanem a
szakembereké és a területet gondozó erdészeté.
A cikket eredetileg a Criticalmass.hu-ra írtam.